Az indulásunkat eredetileg augusztus 12-e (szombat) reggelére akartuk tenni, de Hajni és Balázs esküvője pont aznapra esett, így simán elnapoltuk, gondolván 10-11 napba még akkor is kényelmesen beleférünk. Úgy gondoltuk, esküvő utáni reggelen sem fogunk rajtolni, így alakult hát, hogy augusztus 14-e (hétfő) reggel indultunk útnak a távoli és (tankönyvek tanúsága szerint) 1300 méteres átlagos tengerszint feletti magassággal jellemezhető Svájcia felé.
Reggel 7 órára terveztük az indulást, előző este már elkészítettünk minimum kétnapi (később kiderült, hogy inkább négynapi) hidegélelmet, kávét, összepakoltunk, pánikoltunk, kicsit össze is zördültünk. [Betti: Erre a legutóbbira határozottan nem emlékszem, de biztos én hisztiztem.] [Zsolt: Akkor módosítanék: nem történt ilyen, át is húzom. Csak jobb így mindenkinek, nekem meg mindenképp.] Aztán azért jócskán éjfél után (volt vagy fél kettő már, de ki számolja?!) azért álomra hajtottuk a fejünket, hiszen egy ilyen útnak csak kipihenten szabad nekivágni. Ez utóbbi kijelentésen volt is időm gondolkodni, mert egy jó darabig nem tudtam elaludni. Tudja a franc, hogy miért, de negyedévente vagy félévente előfordul ilyen. Ez most jól időzített. Persze segítségére volt egy szúnyog is, amelyik ha éppen nem csípett, a fülem mellett dünnyögött. Hajnali háromkor még bizton fent voltam, mert megnéztem a telefonomat, fel is ébresztve kicsit Bettit. Két órácskát azért biztosan aludtam és hétfőn csak 5-600 kilométert kellett vezetnem. Gyerekjáték. Elbúcsúztunk Dödöllétől, fél 8 körülre be is pakoltunk a Kisautóba, motor berrent, indulás!
Budapestről szerencsére elég hamar kijutottunk és az M1 sem akart mindenáron kitolni velünk, így Tatabányáig hasítottunk is. Ott átnyergeltünk a sima 1-re (hiába, eddig ér a megyei autópálya-matrica gyűjteményünk) és legnagyobb örömömre ezúttal is eltérített minket Igor Tatán és Szőny felé tett kitérővel gondolta gyorsabbá tenni az utunkat. Ezen el is dünnyögtünk kb. Komárom végéig, aztán hipp-hopp ott volt Győr. Kértem, rimánkodtam, esedeztem, hogy a lámpás körforgalmat hagyjuk ki és imáim meghallgatásra találtak, viszonylagos nyugalommal keltünk át Győrön. Ahol aztán Igor újabb tréfájának estünk áldozatául, mert ő úgy gondolta, hogy Mosonmagyaróvár felé lenne az ideális Sopronba menni. Én vitába szálltam vele, hogy talán a 85-ös mégsem lenne rossz választás, vitánknak Betti, Kisautó és fél Abda volt fültanúja. Aztán meggyőztem, rájött, hogy nem csak az M85 megy arra, hanem van még a régi 85-ből is pár aszfaltdarab, amin lehet autókázni. Abdát így nagyjából oda és vissza is végigautóztuk, a helyiek legnagyobb örömére. Visszatekintve már itt gyanút foghattunk volna, hogy Igor a szokottnál is huncutabb formáját fogja hozni, de bevallom, ekkor még nem gyanakodtam. Hétfő van, korán keltünk, berozsdásodott kissé a nagy tétlenségben... Maradjunk annyiban, hogy csendes prelűdje volt ez a későbbi gazságainak. [Betti: Igor valóban kitett magáért az egész út alatt. Azt hiszem, sikerült bizonyítania, hogy mindig tud meglepetést okozni. És hogy mindig van lejjebb - vagyis feljebb, elvégre az Alpokba mentünk.]
Sopronban kiálltunk egy utolsó TESCO körre, hiszen van-e olyan magyar ember, aki úgy hagyja el az országot, hogy előtte nem vásárol még valamit a TESCO-ban és nem pisil előtte még egyet? Én nem ismerek ilyet, nálunk egy pavlovi reflexé érett, így megtettük, mit a szükség követelt. Búcsútelefonok, búcsú emailek és búcsúzóul egy csomó életben hagyott hülye, akit a boltban kerülgetnünk kellett.
Vágta a határ felé, ahol még német nyelvterületre érkezésünk előtt elszenvedtük az első Umleitungot. Konkrétan a két határállomás közötti Senki Földjén jelzés nélkül eltereltek minket, hogy egy bódé mellett árnyékban feszítő [és Top Gun típusú napszemüveget viselő, tányérsapkás] rendészeti szakember mellett haladjunk el, aki kb. háromautónként csuklóhajlító mozdulattal jelezte a forgalom folyamatosságának megőrzése iránti vágyát. Elhaladtunk mellette, értelmeztük az összes sebességkorlátozásra vonatkozó táblát, majd elkezdtük darálni a kilométereket. Találkoztunk mindennel, amivel ilyen úton illik: traktor, tejszállító tartálykocsi, baleset egy kereszteződés közepén... Az előzéseket higgadtan hajtottam végre, a balesetnél a stoptáblánál elég sokáig vártam, hogy végre szabad legyen az út, pont elég ideig, hogy a velem szemben a helyzeten segíteni egyáltalán nem kívánó rendőr már ne foghassa rám, hogy hülye módon az első lehetőségnél veszélyes forgalmi helyzetet alakítok ki. Aztán pár száz kilométerrel később szembejött Salzburg. Okulván a korábbi évekből, már nem szórakoztunk azzal, hogy felszíni és lehetőség szerint ingyenes parkolóhelyet keressünk. Ez a megoldás nem igazán kímélte a pénztárcánkat, de rengeteg időt és gyalogkilométert spórolt meg nekünk.A taktika az volt, hogy Igorral benavigáltattuk magunkat a centrumba, ami általában a történelmi belváros volt. Aztán kerestünk egy közeli parkolóházat, beálltunk és kész. Így gyakorlatilag a belvárosban kezdtük és fejeztük be a sétáinkat, nem kellett a város széli üzletek parkolóitól és -ig gyalogolni pár euró (később frank) spórolás reményében. Salzburg esetében konkrétan a Mozartplatztól egy saroknyira kezdtük a városnézést.
Késő délután, kora este értünk oda, így a TourInform például már zárva volt. Népek azért hömpölyögtek, a lovaskocsik is zötyögtek (és legutóbbi látogatásom emlékeit meghazudtolva, most nem volt rajtuk "pelenka", vagyis a lócitrom fogó és tároló zsák a seggük alatt), szóval elvegyültünk. Mozart szobra mellett úgy elsüvítettünk, mintha helyiek lennénk, mondjuk a másfél tucat szelfiző ázsiai elég rémisztő volt elsőre, de sokkal jobban vonzott minket a felújítás alatt (hoppá! ki gondolta volna?) lévő templom mellett csendes egykedvűséggel vizet köpő lovak szökőkútja.
Róluk készítettünk is több képet, aztán persze kipróbáltuk a fényképezőgép optikai és digitális zoomja kínálta lehetőségeket és Mozart bácsi szobráról is hoztunk vizuális emléket. [Betti: Végre vettünk egy új fényképezőt, mert megérdemeltük. Az út végére nagyjából használni is megtanultuk. Az igazság az, hogy a régi kis szappantartónak csúfolt eszközünk már olyan gyatra volt, hogy szerintem direkt szürkítette a képeket. Ez nem.]
Sétánkat a templom megkerülésével folytattuk, amelynek túloldalán elterülő nagy téren éppen operavetítés zajlott, hatalmas tömeggel és a vár nyújtotta festői háttérrel. [Betti: A Traviata ment, de nem néztük végig. Magyarázat mindjárt.]
A tér másik felében álló aranyszínű gömbön trónoló muki távolról és szürkületben még meg tudott vezetni, hogy egy bolonddal van dolgunk, de aztán kiderült róla, hogy csak a művészeti alkotás része.
Az operát néztük-hallgattuk egy kicsit, de aztán Betti mondta, hogy ezt hamarosan nézni fogjuk, úgyhogy spoiler alertet hirdetve gyorsan távoztunk a helyszínről és mentünk tovább a belvárosban. Elsétáltunk az egyik legfurcsább forgalomirányítási megoldásig, ahol is a rendezvények miatt keletkezett forgalmi káoszt két rendőr úgy oldotta meg, hogy az egyik kinyitotta a jelzőlámpák vezérlődobozát, majd egy darabig csak autókat engedett, utána csak gyalogosokat, de utóbbiaknak minden irányban zöld volt. Mikor nagyjából eltűnt a gyalogos tömeg, megint kocsik és így tovább. Másfél körnél többet azért nem néztünk ebből, mert közben elénk került a lovas festmények eme körképe és ezeket jól le is fotóztuk.
Ekkor a rengeteg lóábrázolás miatt Salzburg már igen kellemes hely benyomását alakította ki bennünk. Elsétáltunk még egy kis templom felé, majd a Geiter Ede strasse-n folytattuk az utunkat. [Betti: Ez a Geiter Ede nagyon jól hangzik, és valószínű szállóige is lesz belőle. Valójában a Getreidegasse névre van keresztelve, de Zsolt és a német nyelv sosem voltak túl közeli barátok.] [Zsolt: Kikérem magamnak, minden nyelvet kiválóan beszélek már első hallás után is! Csak van egy csomó hülye, aki nem érti...] Itt találtunk egy fagyizdát, ahol nagy tömeg, érdekes fagylaltok voltak, hát gondoltuk, benevezünk mi is. Én egy mangó-Mozart ízesítésűt kértem, Betti egy banán-nutellát. A Mozart-fagyi amúgy egészen jól visszaadta a Mozart-golyó ízvilágát. Fagylalttal felszerelkezve még bátrabban sétálgattunk és mivel a szűk utca ötlépésenként nem nagyon festett drasztikusan eltérő képet, közben a kirakatokat is nézegettük. A kaviárt fogyasztani készülő halúr például annyira beteg ötletnek tűnt, hogy muszáj volt lencsevégre kapni.
Később egy lakberendezési boltban eszünkbe ötlött a Jaki által annak idején vásárolt mosómedve festmény, így ezeket is lekaptuk, ki tudja mire lesz még jó?
Aztán elkezdett sötétedni, a város csendesedni. Mi még találtunk nyitva lévő csetreszboltot, ahol volt az osztrákok legújabb marketingötletét bemutató termékekből, ami előtt mély főhajtással tudok csak tisztelegni:
A fenti képen látható tábla azóta a két éve szerzett Umleitung táblánk kiegészítő táblájaként a lakásunkat díszíti. A városnézést innentől már viszonylag takarékra tettük. Bejártunk még néhány hangulatos kis utcát, lőttünk még pár képet, majd visszatértünk a parkolóházhoz. Itt Bettit felbujtottam, hogy lógjon be a WC-be, hiszen épp jött ki egy néni, aki amúgy maga is belógott, mikor az előtte lévő hölgy kijött. [Betti: És mindezt a gondosan elhelyezett beltéri kameráknak köszönhetően osztrák barátaink meg is örökítették.] Aztán kirongyoltunk a parkolóházból, bele az osztrák, majd pár kilométer múlva a német éjszakába. A kiszemelt alvóhely egy Freierparkplatz névre hallgató és a Berchtesgaden-be induló busz állomásától kb. 400 méterre található Obersalzberg közelében. Bettinek voltak kétségei, hogy mennyire lesz az jó vagy sem, amelyeket előre eloszlatni nem tudtam Németország GoogleStreetViewtlansága következtében. Teljesen megértettem azt is, hogy ha felmegyünk és nem jó, akkor rossz érzés lenne még egyszer felküldeni oda az autót másnap reggel. Ezért aztán bőszen figyeltük, hogy találnánk-e egy másik alkalmas helyet, ahol elalhatnánk, de nem igazán adódott ilyen lehetőség. Aztán hirtelen már másztuk is a hegyet, szerencsére nem a 24%-os oldalról [ahogy két éve] (arra majd másnap kellett lemennünk), de azért így is volt benne szerpentin szép számmal és jelentős meredekséggel. A Kisautó remekül szerepelt, de ebben nem is kételkedtünk, ez becsületbeli ügy volt számára is, számomra is. Aztán felértünk, ott volt a Freierparkplatz és benne néhány lakóautó, pár személyautó és csekély mozgás. [Meg úgy négy kutyus is.] Kiváló hely volt. Beálltunk az erdő mellé, megágyaztunk hálózsákokból, ciccentettem a jól megérdemelt osztrák sört, amit még napközben szereztünk egy Eurosparból és elindítottunk a tableten egy filmet. Ez már elég is volt Bettinek, hogy húzza a lóbőrt. A sör elfogytával és ébren lévő társaság híján már a film sem esett olyan jól, úgyhogy lekapcsoltam és aludtunk. Friss hegyi levegőben, úgyhogy egész utunk alatt szerintem a legjobb alvásom volt.
Az első nap mérlege: 3 ország, kb. 590 km, kezdődő Igor huncutság, rengeteg salzburgi ló és egy becsületbeli szerpentin.
