Még fel sem keltünk az utolsó autóban töltött éjszaka után, nekem szinte máris hiányozni kezdett, hogy sokáig nem lesz részem ebben az élményben. Na jó, mégsem. Reggel iszonytató melegre és fényre ébredtünk már az ébresztő megszólalása előtt. Ebből a fény így két hét után már kevésbé volt szokatlan,…
Éjjel aludtunk egy hatalmasat, legalábbis ami engem illet. Arra sem emlékszem, hogy Zsolt mikor oltotta le a villanyt. Mindenesetre reggel megint időben fel kellett kelni, és mivel az előző este megbeszéltek alapján eldobtuk a lehetőségét annak, hogy újra próbálkozzunk a Svartisen gleccsernél, ezért…
Előző este nagy műgonddal összeállított és módosított tervünket németes precizitással hajtottuk végre. Vagyis vállalhatatlanul korán felkeltünk, Jafart azonnal elindítottuk, a lehető legnagyobb huzatra állítva mindenféle fűtést és légkondit, hogy az ablakokra belülről kicsapódott pára eltűnjön. Erre…