Az előző esti, lefekvés előtti sokk ("Ez most komolyan világosodik, mielőtt lefeküdtünk volna aludni?!") hamar elmúlt. A magam részéről csak annyit tudnék hozzátenni, hogy egészen érdekes érzéseket ébreszt az emberben, amikor ébredéskor az az első gondolatod, hogy "elaludtunk, vagy mi?!", aztán megnézed az időt, és rájössz, hogy valójában nincs két órája, hogy lefeküdtél aludni. Indul az éjszakai fényben töltött pihentető és szépítő alvások sorozata!
Az a szürkületben is látszott, hogy habár egy vaskos főút melletti pihenőt szemeltünk ki tábornak, azért az autótól pár méterrel húzódó vízpart, közepén sziklaszirtecske, annak a közepén meg bájos svédpiros házikócska nem lesz egy ocsmány látvány reggeli fényben sem. Tényleg nem volt az.
És akkor elindul a reggeli utazós rutin. Autóban ruha le- és felráncigálása, reggeli elkészítése, hálózsák összecsomagolása, mosdó híján pedig alkalmas természetes pottyantó keresése. Részemről vártam még egy humoros megjegyzést a férjemtől arra vonatkozóan, hogy hogyan vagyok képes úgy aludni a hálózsákban, ahogy. Végül csak annyi hangzott el, hogy el sem hiszi, hogy úgy tudok aludni, hogy nem látszom ki a hálózsákból. Amúgy kilátszom, legalábbis alapos vizsgálódást követően szerintem felfedezhető akár mindkét orrlyukam is. Egyébként meg arra van a csicsizacsi, hogy belebújjak, hát megteszem. [Zsolt: A kései óra és Jafar belakatlansága miatt a szemtakaróinkat ezen az éjjelen még nem használtuk, bőszen pihentek a hátizsákok mélyén. Ennek és a derék szúnyoghadnak köszönhetően én nem aludtam túl jól, de Pacim ismét hozta a formáját a fent leírtaknak megfelelően.]
Ennek a napnak - eltekintve a minimális számú programponttól [Zsolt: Például Umeå esetében a "Látnivalók" szekció az általam összerakott úti könyvben így kezdődött: "ööö...".] - kimondott célja az volt, hogy minél többet haladjunk észak felé a kilométerek legyűrésével. Az volt a nagy ötlet, hogy majd reggel elkezdek én vezetni, mert ez kiváló alkalom lesz arra, hogy megszokjak egy új autót egy könnyű útszakaszon. A terv tulajdonképpen elég patent volt, azonban egyetlen jelenséggel nem számolt: Popifaló [Vámpír] Szúnyogok. [Zsolt: Elképesztő volt az a kontraszt, ahogy napfény és árnyék között változott a számuk. Biztos, hogy vámpírfattyak, mert a napra egy sem mert kijönni, de ha egy pici árnyék is vetült rád, megrohantak és szipolyoztak, míg el nem fonnyadsz.]
Ez így biztos kára viccesen fog hangzani, meg lehet rajta nevetni is, én is nevetek már rajta, tényleg, de azért egy pillanatra mindenki gondoljon bele, milyen az, amikor reggel elmész a bozótba pisilni, és a nettó tizennyolc másodpercig tartó szertartás alatt saccperkábé huszonhárom szúnyogcsípéssel leszel gazdagabb egy tenyérnyi felületen belül. Aztán ülj be az autóba a szétcsípett seggedre és próbálj meg vezetni szenvedés nélkül. Sok sikert. [Zsolt: Pacim hősiesen viselte mindezt.]
Na de vissza az utakhoz. Van ez az E4 jelölésű út Svédország keleti részén, ami arra született, hogy segítsen nekünk jó sokat leküzdeni a hátralévő kilométerekből és mindezt minél hamarabb. Alapvetően egy elég unalmas kis út lenne, hiszen csak menni kell előre. Az érdekessége számomra (aki nem vezetek túl sokat és azt is szinte mindig ugyanazon a szakaszon) abban rejlett, hogy ez egy három sávos, osztott pályás út. És ezek a svédek ezt a három sávot ezt ilyen trükkösen használják, hogy rövid szakaszon az egyik irányban kétsávos, aztán a másik irányban kétsávos. Magyarul, ha be is ragadsz valami úthengerszállító traktordarus libikóka vagy egy szimpla totoja mögé, akkor is pár kilométert kell csak kibírnod, mert utána kapsz egy plusz sávot, és már le is nyomhatod a mazsolát. [Zsolt: Közlekedésfejlesztésre szakosodott mérnök lelkületű kollégám szerint ez már hazánkba is kezd beszivárogni, hogy olyan autópálya szakaszokra, ahol a forgalom nem indokolja a 2+2 sávot, ilyesmi megoldást vezessenek be.] Kivéve, ha a mazsola mögött is egy mazsola megy előtted, aki hamar kiugrik, hogy lenyomja a nagyobb mazsolát, mert olyankor előfordul, hogy elfogy az előzéshez használható sávod, mire előznél. Aztán ugye ott vannak ezek a Vändplatsok. Továbbra is zseniális, főleg mert kipróbáltuk, és mert úgy tűnik, hogy csúcsforgalom idején sem kell túl sokat ott szobroznod az áthaladásra várva.
Útszélesség
[Zsolt: A két hét alatt rengeteg kilométert gyűrtünk le, sok és sokféle úton jártunk. A tapasztalataink egészen vegyesek. Én nagyjából ilyesmi minőségre számítottam, mert bár feltételeztem, hogy jobb minőségű útjaik vannak, azoknak elég komoly pusztító erőknek kell ellenállniuk, hely meg nem mindig van az útnak, ahol meg lenne, ott egyszerűen nincs olyan mértékű forgalom.
A fent leírt váltakozva 1+2, illetve 2+1 sávos út csak nagyobb települések között, délen fordult elő.
Északabbra legjobb esetben is 1+1 sávunk volt, ahol volt középen sáv elválasztó felfestés és ilyenkor általában a kényelmes hely is megvolt ahhoz, hogy a szembejövő kamionok esetén se kelljen lassítani (feltéve, hogy ő is a sávjában halad).
Gyakoribb volt azonban, hogy az úttestnek csak a két széle volt felfestve szaggatottal, ez azt jelentette, hogy a szélesség elvileg megvan, de ha jön szembe valaki, akkor azért vigyázz. Az apróbetűs részben pedig ott volt, hogy az ilyen utak fenntartják a jogot, hogy bármikor bármilyen mértékben változtassák a szélességüket, akár értelmetlennek tűnő módon is [és a legfurább szögű kanyarok közben is].
És persze ott voltak az egysávos utak, amiken mondjuk tényleg nincs nagy forgalom és figyelnek rá, hogy legyen [elég] kiálló, ahol a szembejövők ki tudják kerülni egymást.]
Svédországban egyébként elég nagy nyugi van az utakon, legalábbis akkor az volt, amikor mi arra autóztunk. A vezetési stílusukról Zsolt olvasgatott, és az olvasottak alapján sokkal rosszabbra számítottunk szerintem. Alapvetően egészen hasonlóan mennek, mint a magyarok, csak még kevesebb indexet használnak. Nekem az előzés után kicsit hamar másznak vissza elém, de ettől el tudok tekinteni, mert amúgy náluk működik a jobbra tartás. Ami szerintem inkább aggasztó, hogy olyan embereket láttunk kiszállni autókból, akik koruknál, betegségüknél fogva konkrétan úgy mozognak, mint a lajhár. Számomra nem megnyugtató, hogy az úton haladó autókat ilyen emberek vezetik, és az oly' hangzatos kölcsönös bizalom hamar átvált részemről a bizalmatlanságba.
Vezetési stílusok
[Zsolt: Olvasgatni egy dolog, nézzük a tapasztalatokat, amit reprezentatívnak nem neveznék, de hát nem is tudományos igényű munka születik itten. [Betti: Azért biztos találunk majd olyan anyagot, amiben brit kutatók alátámasztják a lentieket.]
Svédek: Nagyon röviden úgy foglalnám össze, hogy úgy vezetnek, mint a magyarok. Szeretnek a megengedettnél valamivel többel menni, lehagyni másokat, ha kell, ehhez agresszív magatartást is tudnak mutatni, de ilyennel alig találkoztunk. Indexet nem nagyon használnak (se körforgalomnál, se sávváltásnál, kereszteződésnél azért csak-csak) és amikor előzés után visszatérnek eléd, akkor még a magyaroknál is kevesebb helyet hagynak. Mivel a stílus ismerős volt, itt nem volt gondunk.
Finnek: Nem tudom, mi lehet az oka, talán a rally és más autós sportok szeretete, talán a rengeteg alkohol, de finn nyelvrokonainkról az volt a benyomásom, hogy egy árnyalatnyival agresszívebbek és esztelenebbek, mint a másik két nemzet autósai. Nem mindenki, de nagyobb számban fordultak elő olyan megmozdulások, elhaladások, amelyek láttán a tarkómra szaladt a szemöldököm. Persze az is lehet, hogy csak peches másfél napot töltöttünk az országban.
Norvégok: Máig nem találtam rájuk megfelelő szót... olyan kis bambák, elmélázósak és rendre rosszul döntősek. Sokszor az volt az érzésem, hogy nem figyelnek igazán, amolyan "tegnap se jött erre senki!" lelkülettel használják az utakat. A sebességkorlátozásokra nagyon nagy ívben tojnak, annyival mennek, amennyivel az előttük haladó. Ha 80 a megengedett, de ő csak 60-al megy, akkor ők is 60-al, ha 110-el, akkor ők is. Ha mégis rászánják magukat az előzésre, akkor azt garantáltan a legrosszabb helyen és időben teszik. Imádják a jobb ívű kanyarban előzést [és erre egyébként a felfestés rendre bátorítja is őket] és ha x táv áll rendelkezésre az előzéshez, akkor ők biztosan nem mozdulnak addig, míg meg nem tették a táv felét és csak utána állnak neki.
Keskeny utakhoz szokva biztosan jobban érzik a szélességeket, de nekem azért többször volt olyan érzésem, hogy nem tettem volna a kezemet a két tükör közé, mikor elhaladt mellettünk valaki egy keskenyebb úton.
Imádnak bárki elé kikanyarodni és lekanyarodás előtt minél hosszabban feltartani másokat. Lehetőleg mindezt úgy, hogy közben telefonálnak. És mikor a földútról keresztben osonkodik előttem a főúton én meg nyomok egy satuféket, még engem néz hülyének telefonnal a fülén, hogy miért vagyok mérges.
Amire nagyon sokat kellett várnunk, az a dudaszó. Nagyvárosi dugóban valóban égbekiáltó baromságok kellenek ahhoz, hogy megszólaljanak a kürtök.]
Észak felé haladva az ember egyre több vadveszélyre, még északabbra kimondottan rénszarvas- vagy jávorszarvas veszélyre figyelmeztető táblával találkozhat, továbbá ezzel arányosan gyarapodnak az útszéli tetemek is. [Zsolt: Kistermetű állatoké, elütött szarvast sehol sem láttunk.] Az Ónodi-féle rendszertan legújabb tagja a borzsomák lett. Mint ahogy nevéből is kikövetkeztethető, ezen élőlény legfőbb ismertetőjegye borzhoz hasonlóan csíkos bundája [főleg a feje], melyhez rozsomákszerű [testfelépítés és] mozgás társul. Kimondottan kedvelik a szürkületben autó előtt úttesten átkelést. [Zsolt: És döglötten az út szélén heverés is kedvelt időtöltésüknek tűnt.]
Az állatok vs. közút témában megmaradva külön szeretném kiemelni, hogy a drótkerítésgyártó iparág termelési statisztikái nem véletlenül annyira jók. Tudni illik néhány csomóponttól eltekintve az utaktól pár méterre folyamatos drótkerítés húzódik az erdő széle mentén. Az embernek már-már az az érzése támad, hogy nem az utat és a rajta haladókat védik a vadaktól, hanem épp ellenkezőleg.
Ami szembetűnő még, az a közúti forgalomban közlekedő oldtimerek mennyisége. Először azt hittük, hogy csak valami találkozó készül vagy arról jönnek, de utunk későbbi szakaszán kiderült, hogy ilyen gyöngyszemekkel furikázni inkább afféle északi hobbi.
A sok-sok autókázás után viszont jöjjön valami igazán svéd: délután három óra körül végre odaértünk Umeå-ba, ahol az első kötött programpontunk egy eredeti svéd IKEA meglátogatása volt. Reméljük, hogy senki nem lepődik meg, amikor azt mondjuk, hogy pont ugyanolyan, mint a magyar. Eltekintve attól, hogy néhány dologban nagyobb a választék. Például a gyermekjátékoknál. Dödöllének gyorsan be is gyűjtöttünk egy igazi svéd Gosig Must, de néhány másik szerencsés flótás is gazdagabb lesz majd innen valamivel. Érdekesség: magyar embernek nem tudsz svéd IKEA Family kártyát csinálni, mert kér a regisztrációhoz valami Personnummert, de mivel nem óhajtottunk adatokkal történő visszaélés gyanúsítottjai lenni, ezért inkább nem csináltunk.
A hatalmas csalódást, amit ez okozott, lefojtottuk egy-egy hot doggal [Zsolt: Jó, nevezzük hotdognak, mert ők is így hívták, de a péksüti fele akkora volt, mint a virsli. Viszont a hotdog szószuk nagyon finom.], és Zsolt kapott még fagyit is. [Zsolt: Mert ügyes voltam és megérdemeltem. Bizony!] Nyilván ezek olyan kulináris élmények, amiket amúgy itthon biztosan nem tapasztalhatnánk meg. Nem. Húsgolyót nem ettünk.
Az ikeás program után indult a második vezetési etap, legalább annyi megteendő kilométerrel, mint amennyi idáig vezetett. Út közben találkoztunk némi útmunkával, ami ekkor még nem volt gyanús. Zsolt kimondottan értékelte azt az ideiglenes körforgalmat, amit kerékgumikból eszkábáltak össze. Aztán egy kicsit rákezdett az eső is, és azért ahogy az egy ilyen hosszú úton várható, egy idő után elkezdtünk életre szóló barátságokat kötni azokkal, akik először megelőztek minket, mert mazsoláknak tűntünk, majd visszaelőztük őket, mert ők lettek mazsolák, és így tovább.
A nagyon sok kilométer megtétele alatt volt már időnk jobban elborulni is. Ennek egyik sarkalatos pontjára már hónapok óta készültünk. Játsszunk egy kis találósdit! Mire gondoltam? Zöld. Magas. [Kérge van.] Nem látni tőle az erdőt. Meserajongó olvasóink ismét előnyben, de azért reméljük, hogy mások is tudják a megfejtést: FA. [Zsolt: Aaahh... te jössz!] Igazából az egész ország fa. És még több fa. Viszont látványra egészen megnyugtató. Autóból szemlélve pedig kimondottan érdekes.
Erdő és erdőgazdálkodás
A magyar szemünk hozzászokott a téglalap erdőkhöz vonalzóval mérhető sortávolsággal. Svédországban nem ilyenek vannak. Ott benézel, és nem látod a rést, ahol a vad elfér, annyira sűrű. Igazából annyira természetesen szép, hogy öröm nézni.
[Zsolt: Nem emlékszem, hogy láttunk volna telepített erdőt. A faösszetétel is nagyon vegyes volt, rengeteg fenyő mellett számomra meglepően sok nyírfa volt, de e kettőn kívül is számos további fafaj volt mindenfelé. Letermelt erdőfoltokat is láttunk, ám arányuk jóval kisebbnek tűnt az itthon tapasztaltakhoz képest, nyilván azért, mert náluk hatalmas a termelhető erdő, hiszen még a sziklafelszínen is fa nő. Amikor termelt részt láttunk, nem finomkodtak, tarra vágták az erdőfoltot, a rönköket pedig többször úgy helyezték, hogy ha nagyon akarnának, megindulhatnának és eltorlaszolhatnák az utat.]
Észak felé haladva kicsit eleredt az eső is. Nem nagyon, de pont annyira, hogy az ember elkezd olyan elborultságokon gondolkodni, hogy Svédországban vajon a fa vagy a víz a több? Természetesen köbméterben számolva. [Zsolt: A mértékegység akkor és ott még nem volt letisztázva. És szerintem a FA!] Aztán hogy milyen jó ennek az országnak, amiért a fényből él. Nyáron abból, hogy folyamatosan fény van, amire turisták milliói kíváncsiak. (Mi természetesen nem. Mi csak az IKEA és a Nordkapp miatt vagyunk Svédországban. A Nordkapp amúgy nem is itt van, de erre vezet az optimális költségvetésű út... :) ) Télen meg az északi fény miatt van embertúltengés.
Néhány órás autózás után elérkeztünk következő állomásunkhoz, mely a Gammelstaden nevű település. Svéd településtörténetben jártas olvasóink Luleå Old Town-ként is ismerhetik. A 2010-es adatok alapján ötezer lelket sem számláló település érdekessége, hogy a Church Town az UNESCO Világörökség része. A településen több utcányi apró, fából készült házacska található, melyek önmagukban is többszáz évesek lehetnek. (Az együttes életkorukat inkább ki sem számolnánk.) Ennek megfelelően oldalaik helyenként jellegzetesen dőlnek, a nyílászárók megvetemedtek, a tető pedig néhol rogyadozott. [Zsolt: De többségük lakott, lakóik pedig nyilván örülnek neki, hogy turisták napi 24 órában az ablakuk előtt mászkálnak, fotóznak, a világörökségi védettség miatt pedig minden felújítás tízszer annyiba kerül. Ottlétünk alatt megint kitört belőlem, hogy vajon valóban van-e értelme ennyire erőltetetten védeni bizonyos ember alkotta értékeket, nem lehetne-e a történelemre bízni, hogy megmarad-e vagy sem? A kérdés alapvetően költői, de egy sör mellett szívesen eszmét cserélek a témáról bárkivel.]
Megpróbáltuk megnézni a templomot is, de mivel nem templombejáráshoz illő időben érkeztünk, ezért nem tudtunk bemenni. Sőt. Elég alaposan ki lettünk zárva.
Bánatunkat sétába fojtottuk. Bejártunk néhány utcát, közben találkoztunk egy lóval, akit méhésznek öltöztettek. A reggeli szúnyoginvázióra visszagondolva ez azért annyira nem is meglepő. A parkoló mellett nem sokkal pedig épp valami kultúrhepöning zajlott, melynek következtében volt szerencsénk belehallgatni egy autentikus táncharmonikás, hagyományos öltözetes helyi dzsemboriba is azon pár perc erejéig, amíg bepakoltuk magunkat a kocsiba. Természetesen csak azután, hogy elmentünk a helyi múzeum oldalában kialakított full extrás mosdóba, amely a kiírás szerint már fél órája bezárt, de aztán kiderült, hogy ezt csak a papír állítja, a valóság nem ez.
Gammelstaden meglátogatásával letértünk az E4-es útról, és elindultunk az északi országrész belseje felé, hogy aztán elmenjünk az interneten előre kiszemelt pihenőig. Odaértünk. Kiderült, hogy innen is eltűnt a WC. A táblák, ismeretterjesztő szövegek és a melegedő viszont megmaradtak, forgalom gyakorlatilag nulla az úton, úgyhogy mi is maradtunk. Mert hát ez a pihenő a sarkkörön van, úgyhogy aludni kell a sarkkörön is. [Zsolt: Ha ugyan ott van! Az információs tábla ugyanis elmondta, hogy ez a dög képes +/- 90 kilométert is vándorolni északra és délre. i.sz. 12000-ben (gondolom egészen pontosan) lesz a legészakibb ponton. Ki jön megnézni?] Sőt. Este 10 órakor szelfizni is kell a sarkkörön naphemóban.
Ideérkezésünkre egyébként legyűrtük utunk első 1000 km-es mérföldkövét is (figyelitek a képzavart?), így egy késői teafőzés [Zsolt: Jaj, az a tea de pocsék volt!], valamint a melegedő épületben található újkori falfestmények tanulmányozása után elégedetten hajthattuk hálózsákba a fejünket.
A második nap mérlege: egy IKEA, egy UNESCO világörökség, 1 sarkkör, 822 megtett kilométer, sok fa [és még egy csomó fa!].
