Éjjel aludtunk egy hatalmasat, legalábbis ami engem illet. Arra sem emlékszem, hogy Zsolt mikor oltotta le a villanyt. Mindenesetre reggel megint időben fel kellett kelni, és mivel az előző este megbeszéltek alapján eldobtuk a lehetőségét annak, hogy újra próbálkozzunk a Svartisen gleccsernél, ezért úgy gondoltuk, hogy akkor reggel még gyorsan megcsináljuk az előző nap vásárolt lasagnét, közben adunk még egy utolsó esélyt a ruháknak megszáradni, összepakolunk, és aztán egy kényelmes indulással újra nyakunkba vesszük az országot.
És akkor most nézzük (kis kitekintéssel az előző estére), hogy mi sikeredett ebből. Először is: száradó ruhák. Este nagy műgonddal kimostam az egy hétre elegendő szennyesünket. Zsolt szerint a mosógépek úgy vannak megszerkesztve, hogy bármilyen nőt bármilyen mosógép elé odaállítasz, és két perc múlva működik a megfelelő program. Eddig osztottam ezt az elméletét, de Norvégia végül elkergette az ábrándjaim. Volt egy nagyon pöpec Samsung mosó- és szárítógép, elöltöltős (pont, amilyet amúgy utálok), sötétített üveges, hogy még véletlenül se lássam, mi történik. Esküszöm, hogy megpróbáltam a használati útmutató nélkül működésre bírni, de nem ment, mert ez a megátalkodott északi nép nem ikonokkal és számokkal látja el a mosógép tekerőgombjának fokozatait, hanem norvég szöveggel. Úgyhogy előkerült a használati útmutató, meg a google translate is, mert az útmutatóban meg ikonok és számok voltak, de szerencsére nem megegyező számban azzal, ami a szerkezeten látható volt. Röpke húsz perc alatt mindent dekódoltam és beüzemeltem a masinát. [Zsolt: Soha, egyetlen mosógéppel sem láttam még Bettit ennyit vacakolni. Összehasonlításképpen: amikor az otthoni gép még új volt és először csodáltuk meg a helyén, én még a rajta lévő gombok és tekerők darabszámát leltároztam, ő már elindított egy mosást.] Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy megijedtem a gépszörnytől, mert az elkezdett zenélni. Ki az a vadállat, aki zenélős mosógépet tervez?! Na mindegy. [Zsolt: Dehogy mindegy! Úgy megijedtem, hogy csak na!] Este lement a mosás, aztán fifikásan indítottam egy szárítást is. Tudom, szégyen, de eddig sosem volt dolgom szárítógéppel. Ennek megfelelően egészen szkeptikusan fogadtam ajánlatát este fél tízkor, miszerint akkor ő most szeretne kettő óra harmincnégy percet szárítani. Anyád. Elég lesz a fél óra is. Utána kiteregettem és lefekvés előtt gondolatban bőszen fohászkodtam, hogy a ruhák majd száradjanak meg. Nem száradtak. [Zsolt: Hát, ilyenek ezek a Skandináv éjszakák... ] Így reggel azt a taktikát választottuk, hogy újra beraktunk egy félórás szárítóprogramot. Aztán még egyet. Meg még egyet. Akkor már csak annyira voltak vizesek a ruhák, hogy be mertem vágni őket egy szatyorba addig, amíg az autóba levisszük a cumót, ott meg majd kiteregetek, mert nyilván van ennyi hely Dzsafarban. Szóval a tanulság: amikor a szárítógép azt mondja, hogy kettő óra harmincvalahány percet ajánl, akkor azt fogadd el, mert utána nagyobb eséllyel lesz reggelre száraz ruhád. A reggeli szárítós etapnak azért volt haszna is, nevezetesen három program is zenélt induláskor és a végén is. Komolyan úgy éreztem, hogy a fürdőből mindjárt kigurul egy Family Frost autó, teljesen olyan hangja volt a gépnek.
Mindeközben. Lasagne. Mert ugye előző este megettük a pizzát, és gondoltuk, most, hogy már a sütő is működik, a lasagnét majd reggel bedobjuk és akkor erre a napra is lesz meleg kajánk. De ha nem is meleg, akkor is jobb, mint a toast kenyér szalámival, amit valljunk be, eddigre már elkezdtünk megunni. Tehát lasagne. Én nagyban rendezem a szárítógépet a fürdőben, amikor a konyha irányából irdatlan röhögés üti meg a fülem. Zsolt magyarázattal is szolgált: amíg mi nagy naivan úgy hittük, hogy vettünk egy alutálcányi csak-rakd-a-sütőbe-és-kész lasagnét, addig valójában az történt, hogy mi egy lasagne készletet vettünk. Elnézést, "Lasagne KIT"-et. Így talán jobban visszaadja a valóságot. Merthogy a tálcát kicsomagolva kiderült, hogy kaptunk benne zacskóban lasagne tésztát, meg zacskóban lasagne szószt, meg zacskóban besamel szószt. Úgyhogy Betti és Zsolt reggel fél nyolckor nekiállt és lasagnét burogatott össze, hogy aztán a sütőbe rakhassa. Igen, most lehet nevetni.
Na de, miután elkészült az aznapi ínyenc kajánk, és feladtam a szárítógépesdit, és összepakoltunk és lepakoltunk és bezártuk a házat magunk mögött, a kulcsot visszarejtve a tárolójába, végre elindultunk aznapi célunk, a Torghatten felé. A városnak most a másik oldalán is volt szerencsénk autózni, de jelentem, hogy Rana ettől nem lett szebb. [Zsolt: De legalább itt is volt útfelújítás és omkjøring (bakker, hogy magyar billentyűzettel mennyire nehéz ezeket az ostoba karaktereket leírni...). Jippí!] Út közben, indulás után viszonylag hamar megálltunk egy pihenőben, ahol végre kiteregethettem a kocsiban. Aztán újabb tempós haladás következett, miközben Zsolt néha még mindig a reggeli aranyköpésemen mosolygott. Arról beszélgettünk ugyanis, hogy más férfiaknak annyi a dolga, hogy időről időre elvigyék az imádott nőszemélyt mindenféle wellnessre, meg fitnessre, és gyógyfürdőzzenek vele, és istenítsék. Én meg azt találtam mondani, hogy nem kell nekem wellness, inkább Loch Ness. És ezt azóta is komolyan gondolom. [Zsolt: Bocs srácok, már foglalt a csaj...] [Betti: {nagyonszerelmes}]
Torghatten felé ismét belefutottunk a norvégok kedvenc nyári elfoglaltságába, melynek eredményeként jól letereltek minket az eredeti útvonalunkról (omkjøring [Zsolt: Duplabakker, innen lemásolhattam volna a szót, ha előbb észreveszem!], ha még esetleg emlékeztek a terminusz teknikuszra), de cserébe legalább voltak olyan jófejek, és mindezt úgy csinálták, hogy fizetős útszakaszon kellett kerülni. Szerencsére azért nem csúnya helyeken autókázhattunk, úgyhogy lenyeltük ezt a békát (is). Meg aztán olyan csodálatos jelenségekre lettünk figyelmesek, miszerint náluk nem csak fehér bálázófólia van, hanem rózsaszínű is. Meg kék is. Egy ideig tartotta magát az az elméletünk, miszerint a kisfiú bociknak, bariknak, paciknak, meg minden egyéb négylábúnak a kékből, a kislányoknak meg a fehérből adnak, de aztán találkoztunk zöld [később pedig még sárga] fóliával is, és nem akartuk jobban bonyolítani az amúgy sem biztos lábakon álló elméletünket. [Zsolt: Napokkal később felhoztam azt az elméletet, hogy a szín esetleg azt mutatja, hogy mi van benne: széna, szalma, lucerna, stb. De mivel egyetlen bálához sem kerültünk bontási közelségbe, az elméletet sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.]
Lakóautók és elemi udvariasság
[Zsolt: Norvégiában sok lakóautóval találkozhat az ember, ez szerintem mostanra már kiderült a korábbi napok beszámolóiból. Ennek valószínűleg az (is) az oka, hogy kb. minden ház mellett láttunk egyet. Ahol nem, ott valószínűleg csak egy volt a családnak és azzal éppen úton voltak. A lakóautókra elég jól fel is vannak készülve, számos kimondottan számukra kijelölt parkolóhely, tartályürítő-hely és egyéb infrastruktúra áll rendelkezésükre és szerintem ezek elég jól táblázottak is.
Viszont a lakóautó nagyobb és ezzel együtt többnyire lassabb, mint a személyautó. Ezzel nincs is semmi baj, ha olyan utakon haladunk, ahol viszonylag rövid távon le tudom előzni őket, mert az útviszonyok ezt lehetővé teszik. Norvégiában ez azonban ritka luxus, ezért van egy íratlan szabály (bár én leírva is láttam egy weboldalon), hogy ha összegyűjtöttél 4-5-6 követőt, akkor ideje félreállnod és elengedned őket az útjukra. A jó hírem, hogy ez nagyjából így is működik, lakóautók szinte mindig, de olykor személyautók, sőt teherautók, kamionok is követik ezt az elvet! [Betti: Például én is, mert rühellem, mikor a seggembe mászva jönnek utánam. Továbbá, ha kiállok és elengedem, akkor megúszhatom azt is, hogy ezek az őrültek jobb kanyarban előzzenek meg.] Kivételt képeznek a hollandok, svájciak és (számomra meglepő módon) a németek. Az előbbi kettőről azt feltételezem, hogy ha tisztában is vannak vele, hogy jönnek mögöttük, akkor nagy ívben leszarják, utóbbiról azt, hogy hozzászokott a német autópályákhoz és a "ha menni akarsz, előzz le!" mentalitáshoz. Persze lehet, hogy tévedek.
A jó hír, hogy az elengedéshez szükséges számú és méretű kiálló is adott, bár néha jelezhetnék korábban is, de ha figyelsz, akkor észre lehet venni.] [Betti: Vagy egy intenzívebb fékezés kíséretében lehúzódni.] [Zsolt: Esetleg vérbeli norvég módjára először állóra fékezni az autót az úttesten és csak utána kigurulni a kiállóba vagy a pihenőbe.]
Volt egy elágazó, ahol megálltunk egy pihenőben, megcsodáltunk néhány kamiont és lakókocsit, meg a pihenő melletti szikla túloldalán húzódó sziklahasadékot is. Utána viszont az alacsonyabb rendű úton folytattuk utunkat. [Zsolt: Az itt folyó útmunkánál debileztek le minket először. Közlekedési táblán! Amúgy nagyjából annyit tesz, hogy felvezető autó segít át minket a nehezített terepen. Az autón többnyire a "Ledebil følg meg" felirat szerepel, ami jelentheti azt, hogy "én vagyok a felvezető autó, kövess" vagy azt is, hogy "na te debil, fogj meg!". Meg kellett volna kérdeznünk, melyik a jó megoldás, míg volt rá módunk...]
Örök barátságot kötöttünk az előttünk haladó kék csodával, melynek hátulját büszkén díszítette a "Proud of Boxer" felirat. Jött egy kis baustelle is, így közelről is kitapasztalhattuk azt, milyen amikor egy Subaru (boxer-barátunk) valójában úgy megy, mint egy fosubaru. Volt aztán útközben még egy kis izgalom, mert egy egészen erdészetesnek kinéző járgánnyal gyök kettővel úgy kanyarodott ki elénk egy balfék, hogy kicsit örültünk, amiért a mi fékünk nem balfék. [Zsolt: Pedig a két pedálból a baloldali volt a fék.] [Betti: Jájj, bocs mindenkitől, ebbe a pofonba én szaladtam bele.] Persze nyilván neki nem kell körülnézni sem, mert sokkal fontosabb, hogy ezt a kicsit sem veszélyes mutatványát úgy hajtsa végre, hogy közben telefont szorít a fülére. Ja, és volt egy kis sci-fi is, mert az egyik alagútban valaki előttünk haladó felnyomta a reflektort, amitől a nyers szikla egészen érdekes formákat öltött haladásunk közben, jól nézett ki. [Zsolt: Mint egy energiapajzs pl. a Csillagok Háborújából.]
A tér is relatív!
[Zsolt: Hosszabb utazásokon sofőrként azzal szoktam magamat szórakoztatni, hogy a kilométeróra aktuális állása és a közlekedési táblákon szereplő távolságok alapján számolom, milyen kilométeróra állásnál fogunk odaérni. Különösen hasznos ez akkor, ha a navigátor esetleg beszunnyad. Amiért egyébként nem tudok neheztelni, a "164 kilométer múlva menj tovább egyenesen" nem igényel állandó, aktív figyelmet a navigátortól és az adrenalinszint sincs a plafonon. Szóval pihenjen nyugodtan, így pontosan tudom, mikor kell majd szólnom neki, hogy most azért már mondjon valami újabb instrukciót.
Ez a tevékenység azonban elég hamar felhívja a figyelmet arra, hogy a tér és így a távolságok bizony relatívak. Nem volt ritka az az eset, hogy A pontban a cél mondjuk 75 kilométerre volt, majd megtettünk 10 kilométert, amikor is 67 kilométer volt még a célig. Aztán haladtunk még 23 kilométert és már csak 38 kilométer volt hátra.
Norvégiában tehát az egyes helyek egymáshoz viszonyított távolsága dinamikusan változik!] [Betti: Nem, kerülő út nincs. Bár lehet [biztos], hogy Igor két pont között tud egy rövidebb utat, mint az egyenes.]
Végre már látszott az úticél, eléréséhez pedig már csak egy újra teljesen jobbkezes városon kellett átjutnunk. Ezt sikerrel megtettük, és egy utolsó néhány kilométeres szűk úton beláthatatlan kanyargós szakaszt is teljesítve elérkeztünk a parkolóig, ahonnan aztán felmászhattunk az áhított Torghattenre. Ez egy hatalmas gránit szikla, aminek a közepén van egy bájos kis lukacska. [Zsolt: Amióta először láttam ezt a sziklát, csak "Az Ördög segglyuka"-ként emlegetem a helyet. Írországban biztosan valami ilyesmi nevet aggattak volna rá.] A keletkezését illetően mindenféle mendék és mondák járnak szájhagyomány útján, [Zsolt: Az egyik ilyen szerint egy derék trolllegény szerelmével egy gyönyörű emberlyányt üldözött, ám amikor rájött, hogy a szerelme sosem találhat utat a lány szívébe, elővette az íját, hogy hátha egy nyílvessző nagyobb sikerrel jár. Megszánta a lyányt a trollok királya és kalapját a nyílvessző útjába hajította. A lövés így nem talált, de a lyukas kalap a földre érve kővé vált (ez amolyan troll feature, nem bug) és így lett a Torghatten. Hogy hőseinkkel eztán mi lett, az nem derült ki.] de valamiért az a sanda gyanúm, hogy ez a szigetnyi szikla csak azért lett ilyen, hogy profi fotósok nagyon jó képeket csinálhassanak, amint a nap sugarai átszöknek a lukon. Mi nem vagyunk profi fotósok, és a nap sem annyira sütött, úgyhogy tőlünk ilyet ne várjatok. [Zsolt: Nem is jó oldalról néztük a hegyet, nem is egy szigetről vagy hajóról, esetleg a levegőből.] De aki szeretne, az itt nézhet.
[Zsolt: Norvégia rövid időre elszégyellhette magát, mert amíg kirándultunk, egészen szép időt kaptunk.] A hegyre egy igazi norvég ösvény vezet fel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ideiglenes vízmeder szikláin edzheti minden arra vágyó az acélpopóját egy kb. egy kilométeres szakaszon. Nagyon trükkös, mert mindig ott jönnek szembe, ahol nem nagyon tudsz félreállni, vagy ahol csak vízbe tudnál félreállni. De legalább mindig mindenki elfelejti megköszönni, hogy elengeded.
Ezen a helyen arra is találtunk bizonyítékot, hogy viking modor ide, viking terep oda, norvég barátaink mégis kedvelnek minket. Nagyon kedvesen figyelmeztettek arra, hogy ne csodálkozzunk, ha a fejünkre esik egy ház nagyságú sziklatömb. Majd jó utat kívántak. Csak előtte még tisztázták, hogy minden a mi felelősségünk. [Zsolt: a hegy másik oldalán lévő tábláról már az angol szöveget is lespórolták. Ha valaki odáig eljut, úgyis tudja, mi vár rá.]
Végül felértünk a sziklában lévő lyukhoz. Gondolom, hogy a "bájos kis lukacska" felvezető után a legtöbben azt hiszitek, hogy egy maximum 2-3 méter átmérőjű nyílást kell elképzelni.
Nem. Igazából egy négy-öt emeletes ház szerintem simán elférne a likban, amin egyébként átkelhetsz a szikla egyik oldaláról a másikra is. És ha még nem lenne elég acélpopó, akkor vannak lépcsők is hozzá, úgy kb. 110 lépcsőfok.
A képek persze ebből semmit nem adnak vissza, de azért csodáljátok:
Ennél a képnél jelezném, hogy a világos folt alján az ott egy kórus, akik épp énekelnek, csak kicsit messze voltak és picinek tűnnek:
Szerencsére a kilátás nem volt ocsmány:
Úgy döntöttünk, hogy lefelé a szikla másik oldalán megyünk. Jutalmul biztos, hogy
(1) lett még jobb acélpopónk,
(2) megcsodálhattunk egy halom követ, ami azt hiszem, hogy eső idején folyómederkitöltőként is funkcionál [Zsolt: Vagy trollkaki.] [Betti: Ilyenkor mindig alább hagy a szerelmem.],
(3) találkoztunk egy csomó trollal.
A legjobban talán az ürgék tetszettek. Már a hegy lába mellett gyalogoltunk sík terepen, amikor hirtelen nagy visítvacsipogást hallottunk, majd felfedeztünk két kicsi ürgét az egyik laposabb sziklán. Nagyon fontos dolguk lehetett, mert nagyon siettek, és nagyon sok megbeszélnivalójuk volt. Cukiságfaktor kimaxolva. Zsoltnak sikerült még lekapnia egy landoló sirályt is a fotóapparáttal.
Az ösvény egy ponton háromfelé ágazott, itt egy kicsit töketlenkedtünk, de aztán meglett a jó út. (Az volt az, amelyiket elsőre is mondtam, csak Zsolt nem hitt nekem.) [Zsolt: Az összes túránkra igaz volt, hogy arra kellett menni, amerre Betti mondta. Egyedül akkor szívtuk meg, amikor nem mondta, mert akkor garantáltan rossz felé vittem magunkat.] A parkoló felé gyalogolva még arra is volt lehetőségünk, hogy megállapítsuk: norvég barátaink imádnak magasfeszültséget hegyeken átvezetni. Elnézve az országot, szerintem igazából nem veszik észre a szintemelkedést. Vagy direkt a leggázosabb terepen akarnak mindent megoldani. Mindenesetre megoldják.
[Zsolt: A norvég közműhálózat-tervezést egy kétmondatos drámaszerűségben tudnám összefoglalni:
Első közműhálózat-tervező: (aggodalmasan) "Te, várjá' má', ott egy hegy*!"
*A hegy helyébe nagyjából bármilyen természet vagy ember alkotta akadály kerülhet: tó, fjord, szakadék, stb.
Második közműhálózat-tervező: (higgadtan, vikinges felhanggal) "És?"]
A parkolóba visszaérve megállapításra került az is, hogy habár volt itt egy csini látogatóközpont, azonban épp annak lehettünk tanúi, ahogy ezt elbontják. Ezek szerint mégsem olyan felkapott a hely, mint hittük.
Eredetileg azt terveztük, hogy majd itt jól megesszük a reggel nagy műgonddal elkészített lasagnét, azonban a komp lenyomozása után úgy alakult, hogy a ritkán járó kompunktól 48 kilométerre és saccperkábé 41 percre vagyunk úgy, hogy 45 perc múlva indul [Zsolt: 65 km, ami 1 óra 15 perc alatt tehető meg Igor szerint és 1 óra 14 percünk volt az indulásig, de kár lenne elveszni a részletekben.] [Betti: Kár lenne, valóban, úgyhogy átfogalmazom. A komptól pont olyan messze voltunk mind távolságban, mind időben, hogy egészen nagy esélye volt mind az éppenlekésésnek, mind az éppenelérésnek.], úgyhogy a kulináris élvezetek helyett Zsolt inkább a sebességet választotta. A kompot végül elértük, annak ellenére, hogy újra át kellett jutnunk a jobbkezes településen, és a forgalom többi résztvevője kicsit sem könnyítette meg a dolgunk. [Zsolt: És a bocit vontató traktor sem, bár azt szerencsésen el tudtam kerülni. Azért nagyjából sikerült minden 10 percen 1 percet nyernem.] Ezen a ponton elgondolkodtam azon, hogy milyen nagyszerű lenne valami pusztító fegyver az autóra, aminek használata közben a "Shoot to thrill" szólna dobhártya szaggatóan. [Zsolt: A félsziget másik oldalán autózva egy darabig jó rálátás nyílt a Torghattenre, Pacim próbált is nagyon látványos képet lőni, de eddigre visszatért a szötymörgés és nem is jó oldalán voltunk a hegynek, immár tudván tudva, hogy a lyuk a másik irányba lejt, a rajta átsütő fényt aligha tudjuk lencsevégre kapni. Azért próbálkoztunk.]
A kompra sietve út közben találkoztunk egy farkas alakú sziklával, valamint Optimus Fővezérrel is [Zsolt: Egy kamion éppen minden lehetséges helyen nyitotta ki magát, mintha éppen felállni készülne. Olvastam sok képregényt és láttam a filmeket, csak ő lehetett.]. Végül még várnunk is kellett arra, hogy a vízivasszörny gyomra elnyelhessen minket. Várakozás közben pedig elnéztem balra, ahol egy kis faházas kemping terült el a lankán, és néztem hunyorogva, hogy te jó ég, mekkora állat, aztán közelebb jött az autókhoz, és kiderült, hogy egy bazi nagy rókát látunk akcióban...
[Zsolt: A kompozásnál itt az a taktika volt, hogy a kompra hajtás előtt végigrohant egy csóka az autók mentén és előre kellett fizetni. Utána egy fedett térben kellett hagyni az autót, az utazás időtartamára pedig ki kellett szállni. a Kisegér nagyon élvezte a hajózásnak ezt a formáját, már azon töprengett, hol és merre térítse el a kompot. Szerencsére gyorsan célba értünk, így nem maradt ideje a megvalósításra.]
Kompozás után nem sokkal megálltunk egy pihenőben, és végre elfogyasztottuk a lasagnét is. Ritkán esik olyan jól a bolti főtt kaja, mint most.
Ez a nap egyébként vízválasztó volt abban a tekintetben, hogy visszaértünk a sarkkör déli oldalára, és a településhálózat ezzel együtt hirtelen sűrűsödésnek indult. Az autóállomány is megváltozott: eddig egy darabot sem láttunk, innentől azonban elkezdtek áradni a Teslák. Tényleg az volt az érzésem, mintha a sarkkör nem csak egy képzeletbeli dolog lenne, hanem valami éles határ. Emellett kipróbálhattuk a kétszer egy sáv osztott pályát mint kuriózumot is, és nap közben átléptük a bűvös 4000 megtett kilométert is, így már egyértelműen túl voltunk a fél úton.
Roncsderbi
[Zsolt: Norvégiában igazán elhanyagolt autót nem láttunk. Északon még elő-elő fordult egy-két régebbi típus, bár a 21 éves Kisautóm [Betti: A KisautóNK, drágám, a KisautóNK!] [Zsolt: Elnézést kérek, megzavart, hogy "Jött a róka és elvitte a Marcimat!"] még ott is korelnök lehetett volna. Dél felé haladva ezek már nem nagyon kerültek a szemünk elé. Törött, összetákolt autót sem látni az utakon, lehet, hogy erre szigorúbb szabályaik vannak, ezt nem igazán tudom. Van viszont bőven az út szélén álló totálkáros autó. Gondolom egy-egy baleset után nem akartak fizetni a roncs elszállításáért. Ezek néha kiégve, néha kibelezve, néha csak úgy magányosan depresszálva állnak árokparton, pihenőkben vagy csak úgy a mező szélén.
A házak sincsenek mindig a legjobb állapotban, északon viszonylag sok olyan épületet láttunk, amit nem használtak, de nem is bontottak el. Mintha a régi faház mellé építettek volna egy újat, a régit meg majd szépen apránként el akarnák tüzelni. Viszont még a legrozogább viskó mellett is állt egy, de inkább kettő autó, egy lakóautó, egy quad és egy vízijármű (lehet, hogy csak egy lyukas csónak, lehet, hogy egy vitorlás, de yacht is akadt bőven). Úgy tűnt, hogy ha ez a szett nincs meg, akkor buzievagy.]
[Zsolt: Láttunk még valamit az út során, amiről fogalmunk sincs, mit, miért és miért pont úgy csinált, de ott volt a szeren.] [Betti: Ez, kérlek alássan, egy MIVAGY.] [Zsolt: Esetleg kettő?]
Este még befigyelt egy pihenőkrízis, mert amit előre kinéztünk, az még túl korán volt, és mivel [Zsolt kinézett még három alternatívát és] Igor [is] jelölt még pihenőket, úgy döntöttünk, hogy továbbhaladunk, így is megadva a lehetőséget annak, hogy a következő napunkon kevesebbet csússzunk meg, mert az alapból egy nagyon sok programpontos napnak volt szánva. Szóval gyakorlatilag a nyolcadik napon elkezdtük a kilencediket is. Ebben persze sokat segített, hogy az Igor által jelölt pihenők vagy nem is léteztek, vagy használhatatlanok voltak. [Zsolt: Természetesen egy útfelújítás játszott közre, aminek köszönhetően egy kivételével az összes kinézett alternatív pihenőhely nem létezett. Ami igen, az meg nem az volt, hanem egy teherforgalom ellenőrzésére szolgáló kontrollállomás.]
Nagyjából fél éjfél körül érkeztünk még a Steinvikholm kastélyhoz. [Zsolt: Amit amúgy a kilencedik nap reggelén szerettünk volna megtekinteni.] Habár a képen sokkal világosabbnak tűnik, azért már egészen meglepően sötét volt a korábbi éjszakáinkhoz képest.
A kastély amúgy nem nagy szám, arról viszont mindenképpen emlékezetes marad a hely, hogy ennél hidegebbet nem tapasztaltam az összes két hét kinn töltött idő alatt. Dzsafar szerint 9 fok volt, de olyan jeges szél fújt a tenger felől, hogy majd odafagytam. [Zsolt: Alhattunk volna amúgy ott is, de nem egészen láttuk át a becsületkasszás fizetés mellé kitöltendő norvég nyelvű űrlapot, emellett hideg volt és az autót mozgatta a szél, olyan erővel fújt.] A főútra visszafelé azért még itt is sikerült összefutnunk két rókával, az egyik ráadásul egy picúr volt. Teljesen arra emlékeztetett a szitu, mint amikor Karak és Vuk vadászni megy!
Alvóhelyet végül a másnapra kitűzött második állomásunktól nem messze találtunk. Jó késő volt már, úgyhogy gyorsan elvackoltunk, és beszundiztunk.
A nyolcadik nap mérlege: négylábú kavalkád, egy trolllegenda, fejenként egy acélpopó, 634 megtett kilométer és egy kicsi a kilencedik napból.
