Remélem, senkit nem vág mellbe a hír, hogy Paci és Paci már házasok. Ha messziről és csak az adminisztratív megközelítésből nézzük, akár normális házasoknak is tűnhetnek, de persze nem azok. Nem volt normális maga a házasságkötés sem, de erről már korábban beszámoltunk. Sokak szemében valószínűleg az sem volt normális, hogy nem akarnak lakodalmat, hanem helyette egy kerti partyt tartanak a barátaiknak. Abnormalitást tetézendő e party dátumát a házasságkötéstől számítva hónapokkal későbbre tűzték ki. Azt mondjuk már én sem tartom normálisnak, hogy ezt úgy vették a fejükbe, hogy nincs is kertjük. [Betti: Valamiért ez jutott eszembe.]

De ha már egy ilyen totál zakkant párról szól a mese, nyilván úgy folytatódik, hogy mindezt megvalósították. Kamaszkori emlékeikből felszínre bukkant egy helységnév (Vinye), azon belül egy turistaház, ahol osztálynyi gyerekeket szállásolnak el rendszeresen osztálykirándulások, erdei iskolák és különféle tematikus táborok apropóján. Felkeresték az Öregbakony Turistaház és Erdei Iskola elnevezésű intézményt és lefoglalták a szeptember 9-i dátumot időszámításunk szerint a 2017. évben. Aztán körbeírtak a barátaiknak, hogy véssék be a dátumot és kezüket leporolván, magukat és egymást hátba veregetvén hosszú hetekre félretették a problémát. Aztán ahogy közeledett A Dátum, azért ismét felvették a fonalat, intézték a kellékeket, hozzávalókat, válaszoltak rengeteg kérdésre és amit ilyenkor kell. (Legalábbis, amiről úgy éreztük, hogy kell.) [Betti: A felsorolást kiegészíteném a "lelejmolták az összes barátjukat bográccsal, grillel, autótérfogattal, műanyag tányérokkal és evőeszközökkel, meg minden olyannal, amire már ők sem emlékeznek, olyan hosszú a lista".]

Aztán egyszer csak szeptember 9-re fordult a naptár, mi olyan korán keltünk, hogy a napot is mi keltettük, bepakoltunk a Kisautóba (szegényt megint plafonig tömtük), bevágódtunk az első ülésekre és irány Veszprém, ahol Zsuzs várt egy akkor még üres autóval, hogy az ottani lerakatainkból még pár köbméter cuccot vigyünk magunkkal. Enyhe bénázásból kifolyólag elfelejtettük időben megcsörgetni, ezért aztán várnunk kellett a garázssoron egy kicsit. Ez volt az a pillanat, amely költőisége megihlette Drága Feleségem, s azt mondta: "Ó, már három hónapja házasok vagyunk!". Válaszul csak döbbent-elnézően bámultam rá, majd hamarosan kiegészítette: "Ja, nem, négy!". Persze roppant bonyolult dátumokat választottunk mindkét eseményhez (05.05. és 09.09.), ezért persze megértem, hogy ez a matek kifogott rajta. Az egész helyzet nagyon hasonlított a Mr. és Mrs. Smith című film nyitó jelenetére, ahogy erre később valaki rá is mutatott, mert persze egész délután ezt a bakit meséltem mindenkinek, Pacikám legnagyobb örömére. Zsuzs volt az első áldozat, aki a sokkból felépülve segített nekünk összeszedni mindent, aztán két autós konvojban haladtunk Vinye felé.

Délután fél egy körül értünk oda, nagyon nagy szerencsénkre a ház akkor már belakható állapotban volt, az előttünk lévő csoport hamarabb elment és szuper gyorsan kitakarították a házat. Úgyhogy elkezdtünk bepakolni, pavilont állítani, illetve az útjelzőket kihelyezni, hogy az utolsó pár száz méteren senki ne vesszen el, illetve megtalálja a parkolót.

A deles vonattal érkezőkön ez még nem segített, de Laci szerencsére megmentette a napot és az elsőként befutókat biztonsággal eljuttatta az alapbázisra. [Betti: Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy akkor indultam a kimatricázásra, amikor beért a vonat, így az én messziről is barátságos arcom is segített a megfelelő helyszín megtalálásában. Azt már nem teszem közhírré, hogy ezen csodálatos ábrák voltak okai az előre borítékolható hisztinek is. Sőt. Hisztinek, nagy Hával. De mivel jó emberhez mentem férjhez, ezért még most is szeret. Ezzel együtt.] Aztán hamarosan megérkeztek a Bográcsmesterek (Ervin és Viktor) és a Grillmester (Fecó) és elkezdődött a hozzávalók vad aprítása. Era elkezdte behordani az erdőt, kezei közt őrölve fűrészporrá az ötszáz éves tölgyeket, a lángok az ég felé csaptak és rotyogott két bogrács, az egyikben pincepörkölt, a másikban vetrece készült (utóbbi miben léte sokáig titkos információ volt a bogrács körül dongók számára). A grilleken pirultak a pácolt husik és zöldségek és mindenki élezte az étvágyát.
Közben szépen sorban megérkezett az Összes Mélyen Tisztelt Vendégsereg, név szerint nem sorolnék fel mindenkit, mert kb. negyvenen voltunk ott és elég sokáig tartana. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam mindenkivel sokat beszélgetni, de ahol ennyien vagyunk, erre amúgy is ritkán adódik mód.

Mivel egy helyben is viszonylag kevés időt töltöttem, a délutánról-estéről inkább csak momentumokat ragadok ki, nyilván teljesen összefüggéstelenül:

Azt hiszem, azt mindenképp meg kell említenem, hogy az Auchan fröccsöntött termékkínálatának gyöngyszemei közül a minigolf szett méltán nagy figyelmet kapott. Egyetlen gurításom csont nélkül lyukba talált, abba is hagytam gyorsan, amíg a csúcson vagyok.
A Ballabás család erős férfi tagjainak köszönhetően pedig mindkét tűzhöz kaptunk utánpótlást méretre fűrészelt fából.
Kiváló konyhai segéderő állt a Bográcsmesterek rendelkezésére, a hagymák, krumplik és társaik mintha pucolva és felaprítva érkeztek volna a helyszínre. [Betti: Azt hiszem, a koprodukciók sikerességét nagyban növelte, hogy a feleség élezett bugylibicskával a kezében fogadta a vetrece-bográcsmestert. Ha később került is méreg emiatt a kajába, nem hatott, mert bele sem tudott kóstolni.]
Időnként jelentős torlódások alakultak ki, mikor az újonnan érkezőkkel koccintani kívánván elkezdtük tölteni a konyhában az italokat, de ez még szerencsés is volt így, mert még többen tudtuk köszönteni egymást.
Sajnos a ködmönömet nem hoztam, pedig meglepetésként kincskeresésre is indulhattunk. [Betti: Bárki is volt az értelmi szerző, felejthetetlen élménnyel tett gazdagabbá. Hálám jeléül a következő húsz évben emlegetni fogom a dolgot.] Eleinte könnyen ment, de a "háromszög alakú fa" rejtélye valamelyest megzavart minket. Viktor becsületére legyen mondva, még akkor sem "köpött", amikor Betti bicskát szegezett a mellkasának. [Betti: Mivel az este folyamán ez a második olyan esemény, amelyben Viktorral és egy bicskával szereplek, kezdek gyanút fogni afelől, hogy valamelyikünkkel nem stimmel valami...] Végül egy kósza fénylidérc (aki nagyon hasonlított Erára, de ez biztos csak véletlen) vezetett nyomra minket és találtunk egy kincsesládát, tele kincsekkel!
Betti dobhatott csokrot, egy feltuningolt IKEA-s plüsskaktuszt, bár én javasoltam, hogy markolható méretű cserepes kaktuszt hajítson, de én is és mint kiderült, a józan életű többség is elvetette az ötletet. (Tetszett a dobásnál felhangzó "Jó nagyot dobj!", majd a "Ne ilyen nagyoooot!".)
A dínomdánom hajnalig tartott, a pavilonban gyűlt össze a keménymag, akik még hajnali fél négykor is ropták a táncot.
Túrára sajnos nem került sor, mire odaértem volna, hogy "no, menjünk túrázni" (kb. éjfél tájt), addigra a csapat egyik fele már fáradt volt és aludni készülődött, a másik fele pedig épp belelendült a bulizásba. Sajnálom kicsit, hogy ez kimaradt, de hát nem lehet mindent belesűríteni egy napba. [Betti: Majd a jól megérdemelt jubileumi ünnepséget hosszabbra vesszük.]

Vasárnap reggel nagy nyüzsgés közepette szedte össze magát a csapat, Zsuzsa kiválóan teljesítette a feladatát és tukmált mindenkire minden ételt és italt. Ez amúgy olyan jól sikerült, hogy mi magunk főtt ételt nem is hoztunk, de ezt már csak hazaérve vettük észre. Cserébe viszont volt vagy 16 adagra való lecsó alapanyagunk, amit tűzhelytelenek lévén elektromos pizzasütőben készítettem el. A Kisautó még így is plafonig pakolva indult útnak, Betti navigálta Fehérvárig, onnantól én vettem át a volánt és végül szerencsésen felértünk.

Azt kell mondanom, hogy nagyon jól teljesítette a társaság a kérésünket az ajándékok ügyében, számtalan értelmetlen dolgot kaptunk, olyannyira sokat, hogy már átnézni őket is fárasztó volt és közben kialakuló kupac mérete megdöbbentett. (Nem csoda, hogy alig fértünk be hazafelé a Kisautóba.) Ha akarnék, sem tudnék kedvencet választani... Nordkapp-os nászutas póló? "Útvesztős" párnák? Kaparós térkép? Csapó tábla? Niels Holgersson? ...? ...? ...? ...? 

Az biztos, hogy nagyon sokatoktól kaptunk lökést, támogatást, utalást, stb. ahhoz, hogy az északi körút ötletét ismét leporoljuk és szerintem bátran mondhatom, hogy azóta is folyton elő-előkerül a beszélgetéseinkben, gondolunk rá, fontolgatjuk a lehetőségeket.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött vagy akár csak gondolatban velünk volt! Remélem, mindenki jól érezte magát, mi igen! Az élet megy tovább (látszik ez abból is, hogy megint több mint egy [Betti: tulajdonképpen van az három is, de ki számolja?] hónap múlva lesz csak blogbejegyzés), előbb-utóbb találkozunk mindenkivel, addig is legyetek jók!

...

BREAKING NEWS

...

Időközben elkészültünk a "homoköntéssel" is, amit Zsuzs jóvoltából próbálhattunk ki, igaz, nem homokkal, hanem cukorral. Ez nem Vinyén történt, de egy önálló bejegyzést nem nyitnék a témának, annyira nem izgi. Szóval itt az eredmény: