Őszintén szólva nem emlékszem már, hogy mikor született meg a fejünkben az a gondolat, hogy menjünk el a Nordkappra (gyengébbek kedvéért: az Északi-fok néven elhíresült hely, geográfusok kedvéért: 71°10′20.95″É, 25°47′8.85″K), de az biztos, hogy években számoljuk, és a kelleténél annyival többször beszéltünk az ötletről a barátainknak, hogy végül előbb volt Nordkapp feliratú pólónk és sapkánk, mint ahogy ott jártunk volna. (A pólóról és a sapkáról majd később még értekezünk, ez már így is spoiler volt.) [Zsolt: Azt gyanítom, hogy lehetett valami köze a dologhoz annak, hogy aránylag sokat kerül elő a portói utunk, amikor Viktort evakuáltuk félév portugál fogságból és mellesleg eljutottunk a legnyugatibb kontinentális pontra.]

Volt már olyan, hogy volt szilárd elhatározás a megvalósításra, volt évek óta hurcolt néhány nap szabadság a megvalósításra, volt már olyan, hogy pénzszűke volt a megvalósításra, volt már olyan is, hogy nem álltunk neki időben a megvalósításnak (ezért végül Írországban vagy Svájcban kötöttünk ki), meg ezeknek mindenféle tetszőleges kombinációja is. Aztán idén januárban a csillagok és a menjünk-már-el-mert-mikor-máskor-megyünk-el-olyan-rohadt-messze is együtt álltak, szóval úgy döntöttünk, hogy belevágunk. (A belevágás végül nem egy jó nagy fába, hanem jó sok fába sikerült, de mivel ez egy olyan bejegyzés, amiben azt kellene taglalnom, hogy hogyan is jutottunk el az utazásig, ezért ezt nem mondhatom, mert ez is spoiler lenne.) [Zsolt: Hatalmas lökést adott továbbá a már spoilerezett póló és sapka és ezek társaságában érkezett számtalan hasznos és haszontalan kacat, amelyek Vinyén zúdultak ránk. Hatalmas köszönet értük, egy csomót használtunk is!]

Az eredeti terv (nevezzük Kezdeti Optimista Elképzelésnek, vagy egyszerűen csak Álomnak) az volt, hogy elindulunk innen autóval, és Dánián keresztül, Svédország keleti oldalán felfelé haladva megközelítjük a Nordkappot, majd Finnország és a Baltikum irányából pedig hazaérkezünk. Ezzel nagyon sok eddig nem látott országot kipipálhattunk volna. A tavalyi SwissTrip alatt azonban már erősen érződött, hogy azért nem biztos, hogy ennek az útnak a huszonéves Kisautóval kellene nekiállni.

Végül szorzások, osztások, [deriválások, integrálások, mátrixszorzatok,] idegeinkre csomókötések, rengeteg autókölcsönző feltételeinek végignyálazása, légitársaságok összes létező számunkra szóba jöhető célpontjának összehasonlítgatása után januárban a terv módosult, nem is keveset, és úgy tűnt, hogy habár olcsóbb biztosan nem lesz, rövidebb is csak kevéssel, de legalább olyan látványos igen.

A matematikai elemzések alapján a leginkább pénztárcakímélő megoldásnak az bizonyult, hogy Stockholmba repülünk, ahova pedig melyik légitársasággal lehetne a legolcsóbban utazni, mint a Norwegiannel? Azért valahol ez már vicces. [Zsolt: Hehe. És nem csak szánalomból, hanem úgy tényleg!]
És mivel repülünk, ezért utána négykerekűre is szükség lesz. A kilométerigényünk eléggé beszűkítette a lehetőségeket, végül a Hertz mellett döntöttünk, és deklaráltuk igényünket egy "Ford Focus or similar" gépparipára, mondván, hogy az új modellek sokkal nagyobbak, mint a régiek, és ha mégis egy, az Ír Eset néven elhíresült helyzet állna elő, amikor is tudni illik Opel Corsa or similar alapján egy Nissan Micrát akartak ránk sózni, akkor még mindig ápgrédelhetjük magunkat a nagyobb kategóriára, ami például egy Volvo V40.
Jöhet a szállás. Nagyon drága. Nem alszanak franciaágyban sem, vagy csak nagyon drágáért, vagy nem írják ki rendesen. Nem adnak saját fürdőszobát, vagy csak nagyon drágáért. Mivel az optimista kalkuláció és a megvásárolt repülőjegyek alapján 15 napunk lesz mindenre, ezért alaposan ki kellett gondolni, hogy mikor és hol leszünk. Hódolva autóban alvós hóbortunknak is, végül 4 éjszakára foglaltunk szállást, mert azért mégis kell valami civilizációs bázis. Ebből a félidősnek pedig mosógéppel is kell rendelkeznie, mert nem vagyunk hajlandóak két heti ruhát cipelni. Ráadásul akkor nem maradna hely a szuvenyíroknak sem. Ugye. [Zsolt: Így se maradt sok, de azért elkábítottak minket a Csábító Csetreszek.]

Aztán amitől most már igazán felnőttnek érezhetjük magunkat, és mondhatjuk, hogy ez az első igazi felnőtt utazásunk, hogy már hitelkártyánk is van hozzá. [Zsolt: Nem úri hóbortból, hanem mert a Hertz mindenáron ilyet akart a honlapja alapján.] Emellett izgulhattunk a benzinár világszintű emelkedése miatt, főleg úgy, hogy az út kétharmadát töltjük majd Norvégiában, ami amúgy sem az olcsó üzemanyagról híres. És ha már nagystílűen akarunk sok pénzt költeni, garantálhatja a sikert az is, hogy a valuta árfolyamok is elindultak felfelé az utazásunk előtti két-három hétben, így a kezdeti durva kalkulációk kezdtek eléggé a realitás felé mozogni a képzeletbeli skálánkon. Szerencsére az euró most kevésbé érintett minket, úgyhogy kicsit hálásak vagyunk az északi királyságok koronáinak.

Az utazás előtti fél éves előkészülethez hozzátartozott a zeneválogatás is, mert ugye volt a másik elhíresült Ír Eset, amikor is összegyűjtöttem 10 GB zenét, majd egy álló hétig ugyanazt a huszonpár számot voltunk kénytelenek hallgatni az ír rádiókból. Tanulva a korábbiakból, minden létező hallgatni kívánt zenét letöltöttem a Spotifyon (beleértve majdnem minden helyi specialitást, úgymint ABBA, Movits!, Vassendgutane és még sorolhatnánk), és csomagoltunk hordozható hangszórót is az útra. A végeredményről később.

A szervezkedés legnagyobb kihívását természetesen Dödölle jelentette. Jól bejáratott cicaszitterünk már van, és habár tudjuk róla, hogy rendesen el tudja kapatni a gyereket, azért megbízható a felügyelete. A cicaszitter viszont a tavasz folyamán visszaköltözött Veszprémbe, így kérdéses volt, hogy szerzünk-e mást, vagy Dödölle lesz kénytelen a gyarmaton nyaralni. A megoldás az utóbbi lett, az utazás előtt két nappal a gyereket leköltöztettük Veszprémbe a nagyihoz minden létező földi javával együtt, nevezetesen: kedvenc iszikés tál, macska alakú kaparó, alagút, megszámlálhatatlan levadászható játékegér, iszikés vödör, alom, lapát, kosár, Apa Büdös Papucsa, mérőszalag játszani, ha az egerek már unalmassá válnának, egy vödör a legjobb Royal Caninból. [Zsolt: Ezekhez persze legalább egy hétig hozzá sem nyúlt, hanem egy papír bevásárlószatyor lett a kedvenc... mindene.] Itt kérjük jegyzőkönyvbe venni azt is, hogy Apa nagyon sunyin oldotta meg a macskabörizést. [Zsolt: Én azt mondtam volna, hogy leleményesen, de a rögtön ítélő macskabíróság elutasította indítványomat, megerősítette a "sunyi" jelzőt és lesújtó pillantásra és nap végéig tartó örök haragra ítélt.] [Dödölle: Tárgyalás berekesztve. Fellebbezésnek helye nincs.]
Egy éjszakát mi is lenn aludtunk, de aztán az utazás előtti éjszakát már Dödölle nélkül töltöttük. Ez nagyon fura volt, mert máskor mindig "segít" csomagolni.

A pénzváltást sikerült ügyesen a legvégére hagynunk, így aztán az utazás előtti napon leraboltuk a Móricz Zsigmond körtér vonzáskörzetébe eső összes normálisnak ítélhető pénzváltót. Kiderült, hogy a norvég és a svéd korona nem annyira kelendő, továbbá hogy szeretik nagy címletben adni, mert más nincs is készleten.

Az előkészületek között meg kell említenem Zsolt munkásságát is, aki egy elég komoly térképes cuccot rakott össze az utunkról, hogy a szerencsés kiválasztottak szinte ríltájm követhessék az utunkat. Na jó, nem az utunkat, csak a tervét. [Zsolt: Amit a Pacikám oly' nagy ívben tojt le, hogy csak na. Aki azért szeretne gyönyörködni benne, annak belinkelem, egy darabig még biztosan élni fog a link. Tervezem átdolgozni kicsit, de erről majd akkor ha a) sikerül b) a Pacim az átdolgozott verzió iránt egy macskabajusznyival több érdeklődést mutat.]

Állandó útitársaink között összes fényképünk széttrollkodója, a Gonosz Szürke Egér, valamint minden rendű és rangú utak kipróbálója, Igor becsomagolva. Már csak egy utolsó ágyban alvás maradt hátra, hogy másnap pihenten harcolhassuk ki magunkat a reptérre, és onnan majd jól meg is oszthassuk ezt a bejegyzést az eredeti terveknek megfelelően. A terv egyetlen hibája az lett, hogy ezt a bejegyzést már a hazaérkezésünk után írom. :)